Ismerje meg az izomreumatizmus összefüggéseit az E- és a C-vitaminnal

Egy meghatározás szerint a reumatizmus „a mezenhiniális rendszer gyulladásos megbetegedése, amely sokrétű klinikai tünetekkel jár együtt”. Mezenhimán a fiziológus azokat a petéből származó, embrió által képzett szöveteket érti, amelyből a kötőszövet minden formája kialakul. Struktúrája szivacsos; a támasztó vagy más néven vázanyag protoplazmából képződött, a közötte levő pórusok sejtközti folyadékkal teltek.

A reumatikus megbetegedés fájdalmainak az okáról már régóta különféle elméleteket alkottak. A görögök a fájdalmat egy olyan folyóval (rheuma) hasonlítják össze, amely a végtagok hasogatásához vezet. Ez a jelentés bizonyára nem ad túlságosan kimerítő tájékoztatást, de legalább nevet biztosít a betegségnek. Évezredeken át nem jutottak előre az összefüggések fiziológiai felderítésében és ezzel párhuzamosan a szenvedések enyhítése, a baj gyógyítása terén sem.

I8l6-ban egy edínburgh-i orvosnak, William Balfournak feltűnt, hogy az izomreumatizmus esetén az izmok kötőszövete megdagad. Elsőként gyanakodott arra, hogy a fájdalmak tulajdonképpeni oka ez az elváltozás. Pályatársai azonban nem hallgattak rá. Harminc évvel később egy német orvos, Froriep, ismét ezekről az összefüggésekről szólt. De rá sem hallgattak.

Csak a 19. század vége felé figyel fel Németországban és Angliában több orvos a kötőszövetek megduzzadására. De még több mint három évtizednek kell eltelnie ahhoz, amíg egy leipzigi patológus, F. Klinge bizonyítja, hogy Balfour és Froriep helyes úton jártak.

1941-ben egy német származású amerikai kutató, C. L. Steinberg szerint, a reumatikus szövetkárosodás anatómiai és patológiai képe hasonlít azokhoz az ízomelváltozásokhoz, amelyek E-vitamin-hiány reuma-04esetén jönnek létre.

Vajon mindkét hatás azonos – vagy legalábbis hasonló okokra vezethető vissza?

Steinberg hisz ebben az összefüggésben, és elméletének a bizonyítására megkezdi az izomreumatizmus, az ischias, a nyakmerevség és más hasonló megbetegedések kezelését E-vitaminnal.

Fáradozása 145 eset közül csak két esetben maradt sikertelen.

De szeretne ezekről az összefüggésekről többet is tudni. Ezért E-vitaminterheléses kísérleteket folytat, és kétóránként megfigyeli a szint változását. Az eredmény igazolja feltételezését. A betegek több vitamint igényelnek, mint az egészségesek.

1949-ig 300 esetet kezel. Az eredmények igazolják a korábbi feltevéseket és megszilárdítják a következtetéseket.

Jónevü klinikusok megismétlik a vizsgálatokat. Nemsokára 11 különböző helyről jelentik ugyanezeket az eredményeket.

Hogyan jönnek létre ezek az eredmények? 

Háromféle elképzelés lehetséges.

Az első szerint az E-vitamin a kötőszövetre van hatással, és a kollagénrostok megduzzadását visszafejleszti.

A második szerint az E-vitamin a reumatizmus esetén a zsírszövetekben fellépő zavarokra, illetve a zsír-víz anyagcserére van hatással.

A harmadik elképzelés a hialuronidáz enzimmel magyarázza meg az E-vitamin hatását. Ezt a vegyületet a laikusok általában nem ismerik, pedig az ember életében keletkezése pillanatától kezdve fontos szerepet játszik. Az emberi petét ugyanis sejtréteg zárja körül, amelyet egy kötőanyag tart össze; így az mintegy védőpáncélban helyezkedik el. A petét megtermékenyítő ondósejtnek át kell hatolnia ezen a védőrétegen. Ez azonban csak a hialuronidáz enzim segítségével történhet. Ez az enzim az ondóval együtt kerül a petesejthez, ott feloldja a petét körülzáró sejtréteg kötőanyagát. Ezzel kinyitja a kaput az ondósejt előtt. Az orvosok azonban ennek a vegyületnek még más, érdekes hatóterületeit is feltárták. Jó szolgálatokat tesz például akkor, amikor az orvos azt akarja, hogy valamely gyógyszer gyorsan szívódjék fel a vérpályába vagy a nyirokérrendszerbe, és biztosítani akarja jó elosztását a szövetekben – például a bőr alá adott infúziók, vagy a szem helyi érzéstelenítése stb. esetén.

E harmadik nézőpont képviselői azt tartják, hogy az E-vitamin a hialuronidáz enzimhez hasonló módon fejti ki hatását.

Reumatizmus és C-vitamin

E kutatásokkal párhuzamosan más kutatások is folynak, amelyek a reumatizmusnak a C-vitaminnal való összefüggéseit kutatják.

Passler vizsgálatai szerint ugyanis e betegséget baktériumok szétszóródása vagy az általuk termelt mérgek is okozhatják, egy akut vagy krónikus gyulladási góc kiváltásával. Veil és Speransky biztosra veszik, hogy különösen a sztreptokokkuszok nagymértékben felelősek egyes reumatikus megbetegedésekért. Specifikus kórokozót azonban nem tudtak kimutatni.

F. Rinehart, a kaliforniai egyetem Medical School professzora tengeri malacokat fertőz meg egy hemolitikus – vérsejteket feloldó – sztreptokokusszal. Megfelelően mért várakozási idő elteltével, a kísérleti állatok egy részében a szívbillentyűkön, a szívizomzaton, valamint az ízületeken jellegzetes elváltozások mutatkoznak. Ezek az elváltozások azonban nem mutatkoznak olyan állatokon, amelyeket gazdagon ellátott C-vitaminnal.

A sztreptokokkusz-fertőzés tehát önmaga még nem mutat reumatikus jelenségeket kiváltó okot. Ehhez még C-vitamin-hiánynak is társulnia kell.

Aztán P. S. Hench, a Mayo-klinika munkatársa állapítja meg, hogy egy, a mellékvesekéregből izolált hormon – a kortizon – a reumatizmus esetén átütő gyógyulást eredményez. Egyelőre azonban olyan drága ez a készítmény, hogy csak nagyon gazdag emberek engedhetik meg maguknak a kezelést. Végül azonban sikerül a kortizon szintetikus előállitása, és ezzel mások számára is hozzáférhetővé válik.

Mindezzel – úgy látszik – a C-vitamin e betegség gyógyitására való felhasználása túlhaladottá válik, annál is inkább, mert az eredmények sohasem voltak teljesen megbízhatóak. Egyes kutatóknak mégis feltűnik az a meglepő hasonlatosság, amely a C-vitamin és a kortizon szerkezeti formája között megfigyelhető. Ezzel figyelmük új utakra összpontosul. Eelfedezik, hogy a mellékvesében olyan szteroidvegyületek léteznek, amelyek C-vitaminnal kombináltak. A különbség nem olyan jelentős. De a vegyület nem válik be mint antireumatikus gyógyszer.

A C-vitaminnal kezelt betegek esetében az eredménytelenség a túlságosan alacsony adagok következménye volt. Az orvosok azt hitték, hogy 400 mg-mal már rendkívül nagy adagot adtak betegeiknek. Most viszont kiderült, hogy az ember ennek tízszeresét, sőt tizenötszörösét is elviseli. És e kutatók valószínűnek tartják, hogy az emberi szervezetnek ezekre a rendkívül magas adagokra van szüksége ahhoz, hogy segítségével néhány olyan vegyületet képezzen, amely a reumatizmus ellen hatásosnak bizonyul.

loading...

    Kérjük mondja el véleményét!

    Az email címet nem tesszük közzé!